Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.02.07

A Mester tanácsa

Többször is vissza - vissza tért egy álmom:

Érkeznek haza a gyerekek a sítáborból. Valakinek ki kell mennie értük az állomásra, mert este tíz körül már ne csámborogjanak alig tíz éves gyerekek a városban. Én leszek a „valaki”. Ülök be az autóba, bekapcsolom a biztonsági övet. (Hiszen mindig bekapcsolom, ha beülök), de látom, hogy ahogy elindulok vastag pára borítja az ablakokat. Kikapcsolom az övet, kiszállok és letörölgetem az ablakokat, hogy kilássak.  Visszaülök, elindulok. 70c220dbeaeeecff05cb93c482c07d3a.jpgAhogy az Üllői út közepére érek a szélső sávba lehúzódva áll előttem egy tréler, erősen villog a lámpája az esti világításban. Nézem a szemembe villogó hátsó lámpa fényeit.  Ekkor a tréler elöl hirtelen kikanyarodik egy autó. Látom, hogy ott van előttem, és mozdul a lában a fékre, de nem voltam elég gyors, durr belecsapódom a hirtelen előttem termő kocsi hátuljába.

A következő kép: hatalmas fényesség, felettem a kórház műtőasztala feletti lámpák.

Körben az orvosok gyűrűjéből kiválik és mellém lép egy zömök, erős testalkatú, barátságos, nyugodt arcú ember. Láttam már képeken, felismerem, ő a Mester.

  • Mi történik velem? Kérdezem tőle, ahogy mellém lép.
  • Autóbaleset ért. Kirepültél az autóból, mert nem voltál bekötve. A sérülésed miatt életed  hátralevő részét teljes bénultságban kell leélned.
  • Az nem létezik, én soha nem indulok el úgy, hogy nem kötöm be magamat, mondom neki rekedten.
  • Már pedig most nem voltál bekötve! – válaszolja.
  • Az nem létezik! – erősködöm tovább.
  • Jó, én ezen nem vitatkozom veled. Az történt, hogy elszálltál és lebénultál. De most figyelj nagyon rám! Ez itt csak egy álom volt, de ha valóban megtörténne, akkor légy észnél! Azért jöttem, hogy figyelmeztesselek! 
  • Mit kell tennem, hogy ne történjen meg? - kérdeztem tőle.
  • Tulajdonképpen semmit, csak emlékezned kell az álmodra! Ha elfelejted, a valóságban is meg fog történni, és én akkor már nem tudok neked segíteni.

Amikor ehhez a részhez értem, mindig felébredtem. A szívem majd kiugrott a helyéből. Furcsa egy álom, és miért jön vissza többször is? - gondoltam szorongva, de aztán feledésbe merült a többi kusza, furcsa álomképpel együtt.

Pár hónappal később a párom megkért, menjek ki a gyerekekért az állomásra, mert érkeznek a sítáborból. Fogtam a kocsi kulcsot, indultam. Este volt, esett az eső. A Bökényföldi úton haladtam már, amikor valami furcsa érzésem támadt. Valami nem stimmel! Ja nincs bekapcsolva az övem. Persze, hiszen amikor beültem bekapcsoltam, de ki kellett szállnom a párás ablak miatt, és amikor visszaültem már megfeledkeztem róla. Oldalra nyúltam, bekötöttem magam, de a rossz érzés most is ott maradt velem, de mentem tovább a nyirkos csillogó fényű úton. Ahogy kikanyarodtam a Kerepesi útra, a rádióban megszólalt a Szívünkből szól ez a dal című Edda sláger és ekkor mint egy villámcsapás, jött a döbbent felismerés: erről az estéről álmodtam annyiszor! Hirtelen minden ugyanúgy volt előttem!

Előttem egy tréler villogó lámpákkal én meg csak bámulok bele a lámpába, ... de ekkor meghallom a fejemben a hangot: Emlékezz az álmodra! És teljes erővel beletaposok a fékbe...

Ez a mozdulat mentett meg. Az autó mögül kikanyarodott egy autómentő, és elment a város irányába.

Kb. fél évvel később a valóságban is találkoztam a Mesterrel.

Ő rám nézett, elmosolyodott és azt mondta:

  • Á, látom eszedbe jutott az álmod, és barátságosan megpaskolta a homlokom. Vagyis Badzsant kaptam tőle. (a Badzsan, az egy buddhista áldás...)

az-c3bat.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.