Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.07.05

Az utitársam és az ő sok-sok barátja

Beülni az autóba és oda menni ahova éppen akarunk. Valljuk be ez a közlekedési forma a legvonzóbb számunkra. Pedig időnként valóságos élmény tud lenni egy röpke órányi buszozás is. Hogy jó vagy rossz élmény? Hááát…

Ha szeretnél a későbbiekben is a mai magyar valóságról olvasniiratkozz fel a levelező listámra és nem maradsz le a legfrissebb bejegyzésekről sem.  (A feliratkozáshoz csupán a képernyő jobb oldalán a Levelezőlista világos dobozban az email címedet kell megadni, aztán a fekete doboz Feliratkozásra kattintani és kész is vagy!) 

A talán 30-as éveiben járó nő velem együtt szállt fel. Farmer, póló, kicsit lenőtt szőke haj és rikító „mai modern” sokszínű virágos műkörmöt viselt. Biztos rutinos utazó, mert pillanatok alatt elfoglalta az egyik legkényelmesebb ülést, nekem csak a vele szembeni – menetiránynak háttal, amit utálok – ülés jutott. Ahogy lehuppanok, rögtön megszólít, kérdezi hova megyek? (Gondolom ez a bevált rutin beszélgetés indító kérdése, amire tudja, mindenkitől számíthat válaszra.) És innen már „beszélgetünk” is.

9-4.jpgBecsülettel bevallom a bevezetőjére nem emlékszem, egyszerűen nem is hallottam.

  • Hál' Istennek, no és a netnek, sok barátom van,

ezt mondja amikor elkezdek figyelni rá. Csak bólintok, amit bíztatásnak vesz, és innentől megállíthatatlan.

  • Ami ugye, azzal jár, hogy oda kell figyelni, meg kell hallgatni, vigasztalni, felrázni, seggbe billenteni, és még hosszan sorolhatnám mi mindent meg kell tenni a barátokért. És van amikor annyi a baj, hogy az ember csak kapkodja a fejét, mi a franc van itt, és akkor most mit mondjak nekik, mi vagyok én Teréz-anya?! Van pl. a Kálmán, aki régi netes barát. Személyesen sosem találkoztunk, de nagyon meg tudjuk érteni egymás örömeit, bánatait. Kiderült róla nemrég, hogy rákos daganata van.  Műtét, hosszú ideig tünetmentesség, most kontroll vizsgálat és megint vannak rosszindulatú sejtek. Leltár, számvetés, élet átgondolás mire van még ideje.  Mondom, lófaszt! Nincs vége, nincs feladás, nincs depresszió! Mondja fáj, megkínozták, ráadásul q..va rossz helyen van, neki nem élet az élet orgazmus nélkül.

Hűha, mi van?! Hol az a daganat? Kérdezném. De nem nagyon van rá lehetőség, olyan elánnal beszél, hogy reménytelen bármit is közbe kérdezni. Lopva körülnézek, hogy a busz utasai mit szólnak ehhez a nagy szabadszájúsághoz, de úgy tűnik senki nem hallotta az utóbbi mondatokat, (vagy úgy tesz, mintha nem hallotta volna), pedig útitársam jó hangosan beszél. És ugyanilyen lendülettel folytatja is:

  • Mit mondjak igaza van, mármint ennek a Kálmán barátomnak! Ki kellene élvezni az életet, amíg lehet! De azért furcsa barátság ez, hiszen még azt sem fogom megtudni majd, ha bekövetkezik, amitől annyira retteg, ha egyszer tényleg átköltözik netezni az angyalok közé, hisz onnan már nem tud majd nekem írni. A másik, igazi jó barát, a Mihály.

Ja, ez már egy másik történet, meg másik barát, jövök rá közben, de nem is vár semmi reagálást, csak mondja, mondja a magáét.

  • Az ő élete is kész káosz: válás, kislánya feleségnél. Feleség fokozatosan lezüllik, elhozza tőle a kiscsajt. Kezdetben jól megértik egymást, gyermek megígéri tanul, apuka teljesít minden óhajt, aztán az osztályfőnöki figyelmeztetésből tudja meg, hogy három tárgyból áll bukásra. Cirkusz, ribillió, kedvezménymegvonás következik. Oda, az addigi baráti jó hangulat a családban. Szenvednek mid a ketten, apuka saját kudarcának érzi, kicsi lány elkeseredett, az elmúlt négy évben négy különböző iskolába járt és most kiderült azokban a sulikban nem ragadt rá szinte semmi. Sajnálom mindkettőt.

De, még úgy látszik most nincs vége a barátairól szóló beszámolójának, mert rendületlenül dől belőle a szó továbbra is.

  • Karola, ő nem virtuális, ő "igazi" barátnő, két gyönyörű kislány anyukája, és ezt a szépségüket tőle örökölték. Német, angol nyelv tanár, nagyon jó munkahellyel nemcsak szép, okos is. Pár éve vált el, azóta nem volt igazán jó kapcsolata, de most felbukkant nála Valaki. Olyan, amilyet a legszebb álmaiban elképzelt a gyermekeknek és magának. Néhány hétig lebegett, és hihetetlennek tartotta az egészet. De nem tartott sokáig a nagy boldogsága. A fiún kitört a pánik. Megrettent az érzéseitől, attól, hogy fel kell rúgni az eddigi nem jó, de kényelmes, megszokott életét. Egyik nap mint a Szerelem Istene jelenik meg, aztán másnap egy bizonytalan, félénk visszahúzódó kamasz. Karola szenved, ott tart, hogy véget vet az egésznek. Így nem kell, mert belepusztul. Próbálom én vigasztalni, de kevés sikerrel, mert nincsenek itt jó szavak.

És ezt elismételgeti még párszor:

  • Nincsenek itt jó szavak, nem nincsenek itt jó szavak. Mit is mondhatnék én neki?

Tényleg, mit is mondhatna, merengek el a kérdésén én is, de közben hirtelen elkapta rólam a tekintetét és kipillantott az ablakon.

  • Hű, hiszen én haza is értem! Na, akkor a viszont látásra! Milyen jól elbeszélgettünk, ugye?leszallni.jpg

Nem várja meg a válaszomat, kapja cókmókját és leviharzik a buszról.

 

A képek illusztráció, Forrás: Flickr

 

 

Hát ennyit belőlem mára, vigyázz magadra és öleld meg valamelyik szerettedet, ja és mosolyogj, mert attól szebb lesz a világ!

Barátsággal: T.nagyi

 ... és ha más itt vagy, szemezgess a többi blogbejegyzésemből is.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg, mert lehet, hogy az ismerőseid is szívesen olvasnák.

Ha szeretnél a későbbiekben is a mai magyar valóságról olvasni, (egy nagyi szemüvegén át) iratkozz fel a levelező listámra és nem maradsz le a legfrissebb bejegyzésekről sem.  

(A feliratkozáshoz csupán a képernyő jobb oldalán a Levelezőlista világos dobozban az email címedet kell megadni, aztán a fekete doboz Feliratkozásra kattintani, majd visszaigazolni az email címedre érkező megerősítő linket és kész is vagy!)