Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.06.25

Egy kép, emlékek, búcsúzás

Reggel láttam egy képet a neten. Az jutott eszembe róla, hogy nekem is volt hasonló, elsősök voltunk, az első tanító nénim és a 6 lány az osztályból. Volt 1-2 lány akivel jó barátságban voltam, de igazán és sokáig azzal az egyel, aki 8 éven át a padtársam is volt. Ő matekból, fizikából volt nagyon jó, én inkább irodalomból, történelemből, sokszor tanultunk együtt, én segítettem neki, ő meg nekem. Volt egy olyan rádiójuk amin bejött a Szabad-Európa, így aztán elég sokat lógtam náluk. Aztán sok évig egy munkahelyen dolgoztunk. Tudtuk egymásról a fontos dolgokat. Ő elvégezte a gyors és gépírót és mindjárt dolgozni kezdett, aztán munka mellett tanult tovább, én a szakközép és egy gyermekszülés után kerültem csak a céghez, itt találkozott össze megint az életünk.  Jókat vigyorogtunk a „szigorúan bizalmas” feliratú dossziéin, meg a Hangulatjelentésein, amit rendre ő írt a főnöke helyett, mint a párttitkár titkárnője. (Illetve csak én vigyorogtam, ő sokkal komolyabban vette, mint minden feladatát az életében…) Akkor talán még normális volt a férje, de aztán kőkeményen inni kezdett, és onnantól kezdve nagyon nehéz lett az élete. Én nem tudom mitől volt benne annyi erő, türelem, és kitartás, hogy sosem vált el tőle, tűrt mindent és dolgozott két ember helyett, lett szép háza, nevelte az egyetlen igazi kincsét a kisfiát. A srác aztán talán sok mindenért kárpótolta, mert egy igazi rendes ember lett belőle, jó szakmával, szép családdal.

Aztán én eljöttem a cégtől, és már nem volt napi kapcsolatunk, de a fontos dolgokat így is tudtam. Nyugdíjba ment, meghalt a férje, unokája született… Így, az utóbbi pár évben már kisimultak körülötte a dolgok. Örömmel tett-vett az otthonában, imádta a kisunokáját.

Talán azért voltunk mindig is nagyon jóban, mert olyanok voltunk mint a tűz és a víz. Ő szerény volt és csendes, én nagyszájú és akaratos, én mindig balhéztam, ő sohasem szólt vissza senkinek egy rossz szót sem, én elváltam, ő csendben tűrt, én otthagytam semmilyen perspektívát nem nyújtó céget, ő nyugdíjazásáig ott maradt.

Most belegondolva, ő volt az, aki soha nem bántott senkit, csak csendben tette a dolgát, nem intrikált, nem áskálódott, mindenkit elfogadott olyannak amilyen volt, ha bántották nyelt egyet, és nem vágott vissza. Hozzám is ilyen volt. Örült a sikereimnek, velem szomorkodott, ha bánatom volt, de leggyakrabban csak csitított, mert én elég hosszú ideig igencsak hangosan tudtam lázadni mindenki és minden ellen.

Most így belegondolva minden túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon jó ember volt.

Igen, csak volt. Sajnos sosem mondtam el ezt neki, és már nem is lesz alkalmam rá…

35069_394036981_big.jpg Maradt, mint utolsó lehetőség ez az írás.    Igen nagyon jó ember voltál, azt hiszem    becsülettel teljesítetted azt a nehéz karmát,  amit kaptál, és én köszönöm a sorsnak, hogy  ismerhettelek és sok évig az életed tanúja    lehettem.

 Isten Veled Gizuskám, pihend ki azt a  sok mindent amin keresztülmentél, és  óvd a szeretteidet most már onnan az égi  mezőkről…

 

Mi, akik maradtunk még kicsit, ezzel a sok virággal köszöntünk el utoljára Tőled: (és ezt a képet a sírodról fotóztam...)

                                                 20160708_173849.jpg

 

Fotók: flickr 

 

Hát ennyit belőlem mára, vigyázz magadra és öleld meg valamelyik szerettedet, ja és mosolyogj, mert attól szebb lesz a világ!

Barátsággal: T.mami

 ... és ha más itt vagy, szemezgess a többi blogbejegyzésemből is.

Ha tetszett az írás, kérlek oszd meg, mert lehet, hogy az ismerőseid is szívesen olvasnák.

Ha szeretnél a későbbiekben is a mai magyar valóságról olvasniiratkozz fel a levelező listámra és nem maradsz le a legfrissebb bejegyzésekről sem.  

(A feliratkozáshoz csupán a képernyő jobb oldalán a Levelezőlista világos dobozban az email címedet kell megadni, aztán a fekete doboz Feliratkozásra kattintani, majd visszaigazolni az email címedre érkező megerősítő linket és kész is vagy!)