Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.02.16

Love story

Ül velem szemben a kanapé sarkában, összekuporodva, maga alá húzott lábakkal.

Szeme vörös a sírásból, már vagy a negyedik zsebkendőt trombitálja tele, nem szól egy szót sem, csak néz a semmibe és megállíthatatlanul folyik a könnye. Hagyom. Én se szólalok meg. Nem, nem is tudnék mit mondani. vannak helyzetek, amikor nincsenek megfelelő szavak. Egyszer csak rám pillant, olyan, jé te is itt vagy? pillantással, és megpróbál rám mosolyogni. Ugyan csak kis grimasz lesz csak a mosolyából, de kezdetnek ez sem rossz, gondolom. Próbálok nagyon megértően és együtt érzően rámosolyogni én is. Sajnálom, a szívem szakad meg érte, de nem tudok rajta segíteni. Ezt pontosan tudja ő is. Megrázza a fejét és végre megszólal.

- No, jó, akkor most ebből elég. Már éppen eleget bőgtem. De tudod, most annyira szarul érzem magam. Tudtam, hogy bekövetkezik, de akkor is most rohadt rossz!  Mert más elképzelni, hogy rossz lesz, és aztán megint más benne lenni nyakig.

- Tudom, tudom, motyogom neki, de nem kell a válaszom most már felszakad belőle összes keserve, és mondja megállíthatatlanul. Mellettem a telefonom az ágyban, (tudod, a nagy franciaágy, amiben már hónapok óta egyedül vagyok) ma reggel, ahogy felébredek, ránézek, automatikusa ránézek, van új üzenet? Mikor pontosan tudom, hogy nincs, mert, ha lett volna, arra a kis pittyenésre a legmélyebb álmomból is felébredtem volna, mint ahogy felébredtem eddig mindig. Az eszem tudta, de a lelkem nem. És amikor ránéztem éppen abban a másodpercben jelzett a készülék, hogy jött egy. Nem láttam még ki küldte, nem láttam ki írta, de tudtam, hogy TŐLE jött. Tudtam, mert megéreztem. Itt van, megmutatom neked is. Nyomogatja a billentyűket, és a kezembe nyomja a telefonját.

„Szia, édes angyalom”. Olvasom. De nem szólok most se semmit. Nem is várja, hogy szóljak, mondja tovább. Közben megint folyik megint a könnye, de észre se veszi.

- Ennyi. Látod? Elköszönt. Megmondta előre. Megmondta, hogy két hónapig maradhat az országban. Aztán vissza megy, mert vissza kell mennie.  De, mondd meg, hogy lehet az, hogy ilyenek ír, meg azt, hogy egész életemben nem találkoztam senkivel, aki fontosabb lett volna a számomra?! Szeretlek és mindig szeretni foglak, de nekünk nincs közös jövőnk. Akkor, hogy mehetett így el?! Amikor kérdeztem miért nem lehet nekünk közös jövőnk, nem válaszolt rá. Erre a kérdésre sose válaszolt.

- Volt valami, amit nem mondott el neked, volt valami titka, amit nem akart, vagy nem lehetett veled megosztani. Mondom, halkan, szinte magamnak. De meghallja, mert elgondolkodva rábólint.

- Igen, volt valami ilyesmi biztos a háttérben, amit már nem is fogok soha megtudni.

- Ő elment. Én meg itt maradtam.