Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.03.04

Az önkormányzat gazdálkodálkodik

Költésvetés: a bevételek és a kiadások megtervezése. Vagyis, csak akkor tudsz bármit is kifizetni, ha arra a fedezetet valahonnan biztosítottad.

(Ha nincs annyi pénz, akkor is, ez esetben ugye hitelből) Ezért bármire akarsz költeni az első kérdés, hogy van-e rá fedezet?!

Szóval, a bevételek az állami „adományokból” (flancosan: költségvetési forrásból) és az önkormányzat saját bevételeiből származnak (ezek a lakosság által nagyon „szeretett” adók) A kiadások pedig ugye, az intézmények (óvoda, iskola, hivatal stb.) költségei, a közvilágítás, és még sorolhatnám, minden, amit az állam kötelezővé tesz és amit a testület, meg te, felvállalsz. Hogy ne legyen ennyire egyszerű, az állam előír az önkormányzatok számára, kötelezően teljesítendő feladatokat és vagy ad rá kellő mennyiségű pénzt, vagy nem. A dolgot még cifrázza, hogy valamilyen kötelezően kifizetendő dologhoz ad valamennyit, (de nem az egészet) a többit helyben kell hozzátenni. (Ilyen volt, pl. az ápolási díj egyes esete)

Nos, a gazdálkodás megalapozásához minden évben készül egy költségvetési tervezet amiben, mint neve is mutatja, megtervezzük a várható költségeket és a várható bevételeket. Aztán ezt megtárgyalja a testület, kellően elemzi, átvizsgálja és módosítást javasol vagy egyből elfogadja, ekkor kész a költségvetés. Majd az év közbeni változások esetén hozzáigazítják a valósághoz, (ez a költségvetés módosítása) ha lehet költségek átcsoportosításával, rossz esetben hitel felvételével.

Év közben megfelelő időszakonként át kell tekinteni, hogy a tervezetthez képest, hogyan áll a gazdálkodás. (Nagyon egyszerűen: június 30-án az az optimális helyzet, ha a betervezett költségek 50 %- a fogyott el, és a tervezett bevételek 50 %-a jött be.) Ilyen persze a valóságban nincs, csak a példa kedvéért:

Az adott év lezárása: a költségvetési beszámoló. Ebben pontosan nyomon követhető, hogy a költségek és a bevételek hogyan viszonyultak egymáshoz. A tervezeten belül maradtatok-e megtakarításotok, vagy esetleg hiányotok keletkezett? És ezen bázisból kiindulva, indul ugyanígy a következő év tervezése.      

Így elolvasva sem szívderítő, a valóságban végig csinálni sem az, a testület évközben munkájának jó részét ez adja.

Ahhoz, azonban, hogy a pm. nyugodtan aludjon, elengedhetetlenül szükséges. Ezt nem szabad soha félvállról venni. A gazdálkodás alapja, hogy minden számlának, utalásnak a helyére kell kerülni. A könyvelés nem tűr meg semmilyen lazaságot, nagyvonalúságot, és ugyanúgy, mint a jegyző esetében itt is csak nagyon jól képzett szakemberre van szükséged. Lehet, hogy ő könyvel rosszul, de sose feledd, végső soron ezért is a pm a felelős. A jó munkához itt is nélkülözhetetlen, hogy kölcsönösen meg tudjon bízni egymásban, a pm. a jegyző és az ügyintéző.

Itt is egy elrettentő példa: a gazdálkodási előadó, a szakma szabályainak elemi ismerete nélkül is képes volt ezt a munkát elvégezni. Azt a bizonylatot könyvelte le amihez kedve volt, és nem volt nyoma sem a munkájának, (nem kontírozott ki egyetlen számlát sem!) így utólag teljesen ellenőrizhetetlen volt a könyvelése. Miután az egészet számítógépre kell vinni, természetesen a program nem kezelte ezt a káoszt, de a kolléganő nem jött zavarba, addig variálgatta a számokat a beszámoló készítésénél, amíg a gép már nem küldött hibaüzenetet! Hogy ez mérleghamisítás? Hát igen az, de évekig lehetett csinálni… (Nem vicc, valóban megtörtént…)

A könyvelés dolgaiban a jegyző sincs otthon, tehát nem kidobott pénz (az egyébként is kötelező) belső ellenőr megbízása.

Ez ugyan már nem biztos, hogy egyszerűen értelmezhető, de az is nagyon fontos, hogy a költségek mindig megfelelő helyen legyenek. Különös tekintettel a felhalmozási és a működési kiadásokra, (ÖNHIKI-nél fontos!) de erre akkor kérdezz majd rá a gazdálkodási előadódnál, ha már sok hónapja ismered ezt a világot, most csak összezavarnálak, így hagyjuk inkább.

Hogy mi az a „kontírozás”? És mi az a „beszámoló”? És mi az a „mérleg”? Hááát nézz utána máshol ennyire azért nem megyek bele a részletekbe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.